2010 őszén a vörösiszap elöntötte Kolontárt és Devecsert.
Mindenhol erről hallottam, családok vesztették el otthonukat, a környezetben visszaállíthatatlan károk keletkeztek.
Úgy éreztem, valamit tennem kell.
Pár héttel a katasztrófa után Negyeliczky Sándortól szereztem tudomást arról, hogy Márton atyan a zsámbéki plébános egy önkéntes csapatot szervez Devecserbe.
November 28-án hajnalban indultunk autóval. A város határában fegyveres rendőrök fogadtak minket, és ellenőrizték, hogy valóban önkéntesek vagyunk-e.
Az önkéntes központban Mód Miklós plébános atya fogadott minket. Megkaptuk a védőfelszerelést, majd egy kisbusszal elvittek minket a pap kertbe, ahol dolgoznunk kellett.
A kidöntött fákat ki kellett szedni az iszapból, felaprítani, és egy helyre pakolni, hogy a talajt ki tudják cserélni.
2 napot töltöttünk ott. Reggeltől estig dolgoztunk. Az orvosok nap végén átvizsgáltak minket, kimosták a szemünket, és ellenőrizték, hogy minden rendben van-e velünk.
A munka nehéz volt és fárasztó, de este úgy feküdtünk le, hogy megérte.
Ez alatt a 2 nap alatt nagyon megváltozott a véleményem erről az egészről. A média által bemutatott helyzet koránt sem adja vissza azt a környezetet, amiben az embereknek napról napra boldogulniuk kell.
A katasztrófa az ottani környezetet, és állatvilágot teljesen elpusztította. Megdöbbentett a kihalt környezet, mivel még madarakat, se láttam a környéken. A fosztogatások elkerülése végett, gépfegyveres rendőrök őrizték a kihalt városrészeket.
Nagy hatással volt rám az önkéntes munka, és megtanultam értékelni az élet kisebb, sokszor észrevehetetlen dolgait. Biztos, hogy ha még egyszer lesz egy ilyen fajta katasztrófa (remélem nem), akkor újra önkéntes munkát fogok vállalni.

Arratia Borz Jorge Miklós
12.b tanuló