Naptár
Október
| H
|
K
|
SZ
|
CS
|
P
|
SZ
|
V
|
| 26.
|
27.
|
28.
|
29.
|
30.
|
1.
|
2.
|
| 3.
|
4.
|
5.
|
6.
|
7.
|
8.
|
9.
|
| 10.
|
11.
|
12.
|
13.
|
14.
|
15.
|
16.
|
| 17.
|
18.
|
19.
|
20.
|
21.
|
22.
|
23.
|
| 24.
|
25.
|
26.
|
27.
|
28.
|
29.
|
30.
|
| 31.
|
1.
|
2.
|
3.
|
4.
|
5.
|
6.
|
Minden részegyház felelőssége az egész világon
XVI.
Benedek pápa üzenete a missziós világnapra
A
soron következő missziós világnap alkalmából szeretném meghívni Isten egész
népét – pásztorokat, papokat, szerzeteseket és világiakat –, hogy közösen
gondolkodjunk arról, milyen sürgető és fontos feladat korunkban is az Egyház
missziós tevékenysége.
A
keresztre feszített és feltámadt Jézus mennybemenetele előtt mondott szavai,
amelyekkel apostoli küldetést adott az apostoloknak, ma is egyetemes
felhívásként hangzanak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a
népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és
tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek”.
Majd hozzátette: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. (Mt
28,19-20) Az elkötelezett evangelizációs tevékenységben az a bizonyosság
tart fenn és kísér minket, hogy Ő, az aratás ura folytonosan velünk van és
vezeti népét. Az Egyház missziójának kimeríthetetlen forrása Krisztus. Idén
még egy külön ok is megújult missziós elkötelezettségre ösztönöz: 50 évvel
ezelőtt tették közzé Isten szolgája XII. Piusz pápa
Fidei donum kezetű
enciklikáját, amely előmozdította és bátorította az egyházak együttműködését
az ad gentes misszió terén.
Az idei missziós világnap témája: „Minden
részegyház felelőssége az egész világon”. Ez minden kontinens valamennyi
helyi egyházát annak felismerésére ösztönzi, hogy korunk komoly és sokrétű
kihívásaival szemben milyen sürgetően szükséges, hogy új lendületet adjunk a
missziós tevékenységnek. Természetesen megváltoztak azok a körülmények,
amelyek között az emberiség él, és az utóbbi évtizedekben, főleg a II.
Vatikáni Zsinat óta nagy erőfeszítéseket tettünk az evangélium
terjesztéséért. Sokat kell még azonban munkálkodnunk ahhoz, hogy
válaszoljunk a missziós felhívásra, amelyet az Úr fáradhatatlanul intéz
minden megkeresztelt emberhez. Elsőként továbbra is az ún. ősi hagyományú
egyházakat hívja, amelyek a múltban az anyagi eszközökön túl valóban sok
papot, szerzetest és világi hívőt küldtek a missziókba, életet adva ezzel a
keresztény közösségek hatékony együttműködésének. Ez az együttműködés
bőséges gyümölcsöt hozott a missziós területen lévő fiatal egyházak és azon
egyházak, egyházi valóságok számára, ahonnan a misszionáriusok érkeztek. A
nyugati társadalmakba egyre inkább behatoló, elvilágiasodott kultúra
térnyerése következtében, valamint a család válságát, a hivatások számnak
csökkenését és a papság növekvő elöregedését látva ezeket az ősi egyházakat
az a veszély fenyegeti, hogy önmagukba zárkóznak, kisebb reménnyel
tekintenek a jövőbe, és missziós igyekezetük alábbhagy. De éppen ez az a
pillanat, amikor bizalommal kell megnyílnunk Isten gondviselése felé, aki
soha nem hagyja el népét, és a Szentlélek erejével elvezeti örök üdvözítő
tervének beteljesüléséig.
A Jó Pásztor azokat az egyházakat is hívja,
hogy nagylelkűen az ad gentes
missziónak szenteljék magukat, amelyekhez csak nemrég jutott el az
evangélium. Bár fejlődésük során nem kevés nehézséggel és akadállyal kell
szembenézniük, e közösségek folyamatosan növekednek. Egyes közösségek
szerencsés módon bővelkednek papi és Istennek szentelt hivatásokban, s
közülük jónéhányat a helyi (in loco) igények ellenére máshová, akár már
jóval korábban evangelizált területekre is küldenek, hogy ott végezzék
lelkipásztori és apostoli szolgálatukat. Így gondviselésszerű „ajándékcsere”
valósul meg, amely Krisztus egész misztikus testének javára válik. Szívből
kívánom, hogy a missziós együttműködés intenzívebbé váljon, értékelve minden
egyes tag karizmáját és képességeit. Azt szeretném, hogy a missziós világnap
egyre inkább tudatára ébresszen minden keresztény közösséget és minden
megkeresztelt embert, hogy Krisztus felhívása az egész világnak szól:
hirdessük az ő országát a föld végső határáig. II. János Pál a
Redemptoris missio kezdetű
enciklikájában így ír: „Az Egyház természeténél fogva missziós jellegű,
minthogy Krisztus megbízása nem valami kívülről hozzátett, mellékes dolog,
hanem az Egyház lényeghez tartozik. Ebből az következik, hogy az egész
Egyháznak és minden részegyháznak küldetése van minden néphez. A
legfiatalabb egyházaknak minél előbb a gyakorlatban is be kell kapcsolódniuk
az Egyház egyetemes küldetésébe úgy, hogy ők is küldenek misszionáriusokat
az evangélium hirdetésésre a világ minden részébe, akkor is, ha paphiánnyal
küszködnek.” (62)
Ötven évvel elődöm, XII. Piusz
Fidei donum kezdetű
enciklikája után, mely a részegyházak együttműködését segítette elő a
misszió szolgálatában, szeretném megerősíteni, hogy az evangélium hirdetése
most is aktuális és sürgető. Az idézett
Redemptoris missio kezdetű
enciklikában II. János Pál megfogalmazta, hogy „az Egyház missziója tágabb,
nagyobb, »a részegyházak közötti közösségnél«; e közösségnek speciálisan
missziós jellegűnek kell lennie, erre kell irányulnia”. (65) A missziós
elkötelezettség ezért – ahogy azt többször aláhúztuk – továbbra is az Egyház
emberiségnek nyújtott elsődleges szolgálata, hogy a kulturális, társadalmi
és etikai átalakulásoknak irányt adjon és evangelizálja azokat, hogy
Krisztus megváltását felkínálja korunk emberének a világ olyan részein, ahol
a szegénység, az erőszak, az emberi jogok szisztematikus tagadása megalázást
és elnyomást okoz.
Az Egyház nem vonhatja ki magát ebből az egyetemes
küldetésből: kötelező erővel bír számára. Mivel Krisztus elsőként Péterre és
az apostolokra bízta a missziós küldetést, ez most mindenekelőtt Péter
utódját illeti meg, akit az isteni gondviselés az Egyház egységének látható
alapjául választott, valamint a püspököket, az evangelizáció közvetlen
felelőseit, akik a püspöki kollégium tagjai és a helyi egyházak pásztorai.
(vö. Redemptoris missio, 63) Azért fordulok most minden részegyház
pásztorához, akiket az Úr egyetlen nyájának vezetésére állított, hogy
osztozzanak az evangélium hirdetésének és terjesztésének gondjaiban. Éppen
ez az aggodalom ösztönözte ötven évvel ezelőtt Isten szolgáját, XII. Piuszt,
hogy a missziós együttműködést a kor igényeinek megfelelőbbé tegye.
Különösen az evangelizáció távlatában azt kérte a közösségektől, melyek már
nagyon korán találkoztak az evangéliummal, hogy küldjenek papokat az új
alapítású egyházak támogatására. Így adott életet egy új „missziós
szereplőnek”, mely az enciklika első szavai alapján a
Fidei donum nevet kapta.
Ezzel kapcsolatban írta: „Figyelembe véve egyrészről azon gyermekeink
megszámlálhatatlan seregeit, főleg az ősi keresztény hagyományokkal
rendelkező országokban, akik részesülnek a hitben, másrészről azok még
számosabb tömegeit, akik még mindig várnak a megváltás üzenetére, tüzes
vággyal bátorítunk benneteket, szeretett testvéreim, hogy buzgalommal
segítsétek az egyház világban való elterjedésének szent ügyét.” És
hozzátette: „Adja Isten, hogy felhívásunkat hallva a missziós lelkület egyre
mélyebbre hatoljon minden pap szívében, és szolgálatukon keresztül tüzes
lelkületet adjanak át minden hívőnek”. (AAS XLIX 1957, 226)
Adjunk
hálát az Úrnak, amiért e missziós együttműködés oly sok gyümölcsöt hozott
Afrikában és a föld más részein. Nagyon sok pap hagyta el eredeti közösségét
és az épp hogy megszületett közösségek szolgálatába fektette energiáját
szegénységben élő, a fejlődő térségekben. Jónéhányan közülük mártírok
lettek, akik az Igét hirdetve apostoli buzgalommal áldozták fel életüket.
Nem feledkezhetünk meg arról a sok szerzetesről és világi önkéntesről sem,
akik a papokkal együtt annak áldozták magukat, hogy terjesszék az
evangéliumot a föld végső határáig. A missziós világnap legyen alkalom arra
is, hogy imáinkban megemlékezzünk e hitbeli testvéreinkről és azokról, akik
továbbra is a misszió világának szentelik tevékenységüket. Kérjük Istent,
hogy példájuk mindenütt új hivatásokat fakasszon, és a keresztény népben
megújult missziós tudatot ébresszen. Valójában minden keresztény közösség
missziós közösségnek születik, és éppen az evangelizációs bátorság alapján
mérettetik meg a hívők szeretete az Úr iránt. Így elmondhatjuk, hogy az
egyes híveket illetően már nemcsak arról van szó, hogy együttműködjenek az
evangelizációs tevékenységekben, hanem hogy főszereplőknek és
társfelelősöknek érezzék magukat az Egyház missziójában. E társfelelősség
megkívánja, hogy erősödjön a kapcsolat a közösségek között, és növekedjen a
kölcsönös segítségnyújtás akár a személyekre vonatkozóan (papok,
szerzetesek, önkéntes világiak), akár az evangelizációhoz szükséges eszközök
használatát illetően.
Kedves Testvéreim! Az a missziós megbízás, amit
Krisztus az apostoloknak adott, valóban mindannyiunkat érint. A missziós
világnap legyen megfelelő alkalom arra, hogy ezt jobban tudatosítsuk
magunkban, és közösen olyan lelki és képzési irányvonalakat dolgozzunk ki,
melyek elősegítik a részegyházak együttműködését és új misszionáriusok
felkészülését az evangélium terjesztésére. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg
arról, hogy az imádság az első és legfontosabb, amivel hozzájárulhatunk az
Egyház missziós tevékenységéhez. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés –
mondja az Úr. – Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az
aratásra.” (Lk 10,2) A boldog emlékezetű XII. Piusz pápa írta 50 évvel
ezelőtt: „Először is imádkozzatok, szeretett testvéreim, imádkozzatok
többet. Gondoljatok azoknak a népeknek az órási lelki szükségleteire, akik
még távol állnak az igaz hittől, vagy támogatás híján nehéz kitartaniuk
benne” (AAS ua. 240. o.) Majd arra buzdított, hogy több misét celebráljanak
a missziókért, megjegyezve, hogy „ez megfelel az Úr kívánságainak, aki
szereti egyházát, és azt akarja, hogy kiterjedjen és virágozzék a föld
minden sarkában”. (ua. 239. o.)
Kedves Testvéreim! Én is megismétlem
ezt az olyannyira aktuális meghívást. Hangozzék fel minden közösségben az
egybehangzó kérés a „mi Atyánkhoz, aki a mennyekben van”, hogy jöjjön el az
ő országa a földre. Különösképpen szólok a gyerekekhez és a fiatalokhoz,
akik mindig készségesen és nagylelkűen válaszolnak a missziós felhívásokra.
A betegekhez és a szenvedőkhöz fordulok, emlékeztetve őket arra, milyen
értékes az ő titokzatos és elengedhetetlen együttműködésük a megváltás
művében. Kérem az Istennek szentelteket, főleg a klauzúrás rendházakban
élőket, hogy még inkább imádkozzanak a missziókért. Minden hívő
elkötelezettsége által terjedjen ki az egész Egyházra az imádság lelki
hálója az evangelizáció támogatásáért. Szűz Mária, aki anyai gondoskodással
kísérte útján a születő Egyházat, korunkban is vezesse lépteinket, és a
szeretet új pünkösdjét nyerje el számunkra. Ébresszen minket tudatára, hogy
mindannyian misszionáriusok vagyunk, akiket az Úr küld, hogy az ő
tanúságtévői legyünk létünk minden pillanatában. Biztosítom a
Fidei donum papjait, az
evangelizáció terén elkötelezett szerzeteseket, a világi önkénteseket és
mindazokat, akik a legkülönbözőbb módon az evangélium hírüladásának
szentelik magukat, hogy mindennap megemlékezem róluk imáimban, és
szeretettel adom rájuk apostoli áldásomat.
XVI.
Benedek pápa
Fotó:
Szerdahelyi Csongor
Éves program
Galéria
Hitélet
Verseny eredmények
Házirend
Csengetési rend
Kapcsolat
Naptár