MŰFORDÍTÓI PÁLYÁZAT
Kedves Gyerekek!
Gimnáziumunk
alapításának 20. évfordulójára a német munkaközösség műfordítói pályázatot
hirdet a németül tanuló algimnazisták és főgimnazisták számára.
Egy-egy általunk
választott német nyelvű irodalmi
szöveg műfordításával vetélkedhettek két kategóriában.
Az 1. csoportba a 7. 8.
és 9. osztályosok jelentkezését várjuk, a második kategóriában a 10. és 11.
évfolyam részvételére számítunk.
A pályaművek leadási határideje 2011. április 20.
Az eredmény
kihirdetésére május 20-án, a Prohászka gálán kerül sor, ahol mindkét
kategóriában az első három helyezettet jutalmazzuk.
Ha szeretnétek részt
venni a pályázaton, jelentkezzetek a
némettanároknál, a német nyelvű szöveget is tőlük kaphatjátok meg.
Számítunk
részvételetekre, jó munkát kívánunk!
A német
munkaközösség